A rendszerváltás után az újságírók lubickoltak a sajtószabadságban, mára alapvetően változott meg a helyzet: 2010 után fokozatos eltűnt a szabadság – mondta a Kultúrtáj június 11-i adásában Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, aki szerint egy demokrácia működéséhez elengedhetetlen a független, kritikus sajtó, amely ellenőrizni tudja a hatalmat. A sajtó szerepét illetően Magyar Péter is szóba került: a Tisza Párt vezetője vélt vagy valós kritikák miatt több alkalommal is bírálta a független médiumokat. – Úgy érzem, hogy Magyar Péter érzékenysége néha nagyobb, mint amit az őt ért kritika indokolna. De azt is látom, hogy nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a kormány naponta igyekszik lejáratni őt, és innen nézve érthető, ha azt szeretné, hogy a független sajtó támogassa a Tisza Pártot.
A műsorban szóba került az is, hogy:
• Milyen kedvező hatása lehet az „átláthatósági” törvénynek?
• Hogyan befolyásolhatja a Fidesz őszi döntéseit egy látványos Pride felvonulás?
• Lemondhat-e a kormány a média és a civilek elleni támadásról?
• Miért olvasnak kevesebben újságot Magyarországon, mint a környező országokban?
• Hogyan torzítja a médiapiacot a kormány?
• Mikor volt teljes sajtószabadság Magyarországon?
• Létezik-e valóban független újságírás, és mikor lehet hitelesen aktivista egy újságíró?
• Miért hiányzik a szakmai szolidaritás a médiában?
Műsorvezető: Ficsor Benedek
A Magyar Hang két új könyvet jelentetett meg, melyekhez ajándék is jár, akár a saját kávénk is:
György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://hang.hu/porcgasztro