Mi egy klímaper célja? Milyen eredményeket lehet ezzel elérni? Milyen perek voltak mostanában és hogyan zárultak? Mit mond a magyar klímajog? Sulyok Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docensével Gébert Judit beszélget. A klímajog jelenlegi állásáról beszélget Sulyok Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docense és Gébert Judit. Többek között az alábbiakról. Miben különbözik egy klímaper egy „sima” környezetvédelmi pertől? Mi a jogi következménye egy klímapernek? Milyen szintű bíróság hoz ítéletet egy ilyen ügyben? Hozhat-e a bíróság olyan döntést, ami korlátozza az államot vagy ez szembe megy a hatalmi ágak szétválasztásának elvével? Ki képviseli a természetet, vagy a jövő generációit ezekben a perekben? Hogyan lehet olyan jogi keretet kialakítani, ami segíti a fosszilis erőforrások használatának csökkentését? Az elmúlt két évben több klímaper is zajlott világszerte, ki és miért indította ezeket? Mi lett az eredmény? Mi ezeknek a jelentősége? Eddigi klímapereket általában fiatalok, vagy idősek indították, miért lehet ez így? Mit látunk a klímaperek tendenciájával kapcsolatban? Várható-e a számuk növekedése? Lesz-e Magyarországon klímaper? Mit mond a magyar klímajog?

Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának?

Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót, vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget.

Amikor fajok kihalásáról beszélünk, akkor általában az ökológiai hatásokra gondolunk. Azaz arra, hogy a fajkihalás milyen hatással lesz az ökoszisztémára és azon keresztül az emberi faj környezetére. Kevesebbet beszélünk a fajok kihalásának kulturális és érzelmi oldaláról.

Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget a biodiverzitás csökkenésének kulturális jelentőségéről, többek között az alábbiakról. Milyen a fajkihalás üteme ma? Milyen „híres” fajkihalásokról beszélhetünk? Mitől híresek ezek? Hogyan hatott az adott faj eltűnése az emberekre érzelmi, kulturális szempontból?

Hogy áll a feltámasztás technológiája ma? Mikor beszélhetünk arról, hogy egy faj „feltámadt”? Mit mond a feltámasztáshoz való viszonyunk a természethez való viszonyunkról? Mit jelent az, hogy a természetet „eredeti” formájában állítjuk vissza? Mi az őshonos, vagy invazív faj? Mit kezdjünk a fajok kihalása, természet pusztulása miatti gyászunkkal?

Alig van olyan fenntarthatósági vita, ahol ne merülne fel az a vitapont, hogy minek tegyünk meg valamit egy zöld jövő érdekében a Föld egyik felén, amikor a legnagyobb globális problémánk a túlnépesedés. Ugyanakkor ez az érzelmekkel jelentősen átitatott kérdéskör ennél sokkal bonyolultabb, hiszen a túlfogyasztás és a túlnépesedés gyökérokai ugyanazok. Így a megoldásuk is egy irányba mutat.

A kapitalizmus piaci logikája maga alá gyűrte az agráriumot, ezzel létrehozva az élelmiszerellátás relatíve stabil és olcsó elérhetőségét. Ez egyszerre vezetett a népességrobbanás lehetőségéhez és a környezeti erőforrások pusztulásához is. Ugyanakkor míg a népességnövekedés ütemét ugyanez a logika csökkentette is azzal, hogy a gyerekek – kikerülve a háztartási munka kötelezettségei alól - „költségessé” váltak, a környezet rombolását nem tudja megállítani. A népességnövekedés lassulása a társadalmak elöregedését hozza magával, ami jelentős gondozási válsághoz vezet. Így a környezeti problémák megoldását sokkal inkább érdemes a társadalmi berendezkedés változásaitól várni, mint attól, hogy vagy önkéntesen vagy külső ösztönzők miatt eltekintünk a gyerekvállalástól. Ezekről az összefüggésekről beszélget ebben az adásban Melegh Attila szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense Köves Alexandrával.

Ha a Föld minden embere olyan életszínvonalon élne, mint egy amerikai, akkor öt Föld sem lenne elég nekünk. Ha úgy élne, mint egy magyar, kettő is elég lenne. Azonban csak egy van. Ebben a helyzetben az teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ha azt feltételezzük, hogy ugyanolyan fejlődési pályákon kell mozognunk a jövőben is, mint a múltban, két stratégia áll előttünk: radikálisan csökkenteni a túlfogyasztást és/vagy csökkenteni a népesség számát. Ezen az és/vagy dichotómián hatalmas viták folynak a világban. A túlfogyasztó globális Északon néhányan a problémát eltolnák maguktól abba az irányba, hogy a túlnépesedésre mutogatnak, míg a globális Dél azzal érvel, hogy a környezeti terhelés jelentős részét kevesek hozzák létre. Így aztán a vita legtöbbször a népességnövekedés és a környezetterhelés összefüggéseiről szól (főként előbbit okolva az utóbbiért). De miért kell azt feltételeznünk, hogy csak ugyanolyan fejlődési pályáink lehetnek? Ebben a vitában egyértelműen van egy harmadik változó: a kapitalista gazdasági berendezkedés, amely nem függetleníthető egyiktől sem. Így e téma kapcsán is felmerül a jelenlegi gazdasági logika meghaladásának szükségessége.  Népesedésről, kapitalizmusról, az agrárium szerepéről, gyerekvállalásról, migrációról és gondozási válságról, valamint mindezek összefüggéseiről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Melegh Attila szociológussal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével.

Miért okoz a gazdasági, társadalmi folyamatok egyre bővülő globális összefonódása igazságtalanságot? Milyen hatása van mindennek a természeti környezetre? Mit mondanak az alterglobalizációs és antiglobalizációs mozgalmak hívei? Megoldást jelent-e a globalizáció okozta kihívásokra a lokalizáció? Gébert Judit Kapelner Zsolttal, a Central European University doktoranduszával beszélget.

Az elmúlt harminc évben egyre szorosabban összefonódtak a nemzetközi társadalmi, gazdasági folyamatok. A globalizációnak kétségkívül vannak előnyei, ugyanakkor számos társadalmi, környezeti igazságossági kérdést felvet. Kiszolgáltatottá válnak-e a globalizáció hátrányainak egyes társadalmi csoportok? Kik viselik a globalizáció terheit és milyen mértékben? Van-e demokratikus kontroll a globális folyamatok fölött? Mi történik a természeti környezettel a globális gazdaságban? Mit mondanak minderről az alterglobalizációs és antiglobalizációs mozgalmak? Megváltoztatta-e a világjárvány a globalizációról alkotott képünket? Mit jelentene egy globálisan igazságos teherviselés a globális problémák (például klímaváltozás) megoldása esetében? Megoldást jelenthet-e a globalizáció problémáira a lokalizáció? Gébert Judit Kapelner Zsolttal, a Central European University doktoranduszával beszélget a globalizáció politika-filozófiai szempontjairól.

Hogyan befolyásolta a szélsőséges időjárás a történelmi eseményeket? Hogyan alkalmazkodtak különböző társadalmak a klíma változásaihoz a múltban? Mikor volt sikeres az alkalmazkodás? Következik-e mindebből valami a jövőre nézve? Mivel foglalkozik a történeti éghajlattan? Ezekről beszélget Kiss Andreával, a Technische Universität Wien kutatójával Gébert Judit.

Számos tudományos jelentés szerint a klímaváltozás a közeljövőben radikálisan át fogja alakítani az időjárásunkat, például megnövekszik a szélsőséges időjárási jelenségek száma. Az időjárás és a klíma a múltban is erősen befolyásolta a társadalmak életét  – egyes közösségek sikeresen, mások sikertelenül alkalmazkodtak. Gébert Judit Kiss Andreával, a Technische Universität Wien kutatójával beszélget arról, hogy milyen tanulsággal szolgál(hat)nak a múltbeli időjárási jelenségek a jelenre és jövőre nézve. A felmerülő témák: okozott-e radikális változást a társadalmak életében az időjárás? Hogyan reagáltak a különböző társadalmak? Melyek voltak Magyarországon a legnagyobb hatást kiváltó időjárási események? Mivel foglalkozik a történeti éghajlattan? Honnan tudjuk, hogy milyen volt az időjárás az ókorban? Honnan ered a mondás: „ha jönnek a sáskák, jönnek a tatárok”? Mennyire nehéz a kommunikáció a különböző tudományágak, különösen az éghajlattan és a társadalomtudományok között?

Az egészség kérdéskörei megkerülhetetlenek egy olyan társadalmi átmenetben, amelyről a Zöld Egyenlőség podcastjai szólnak. Egy fenntarthatósági transzformációban nagyon nagy szerep jut olyan gondolati váltásoknak, mint a jólét jóllétté alakításának lehetőségei, és így a jó élet körülményeinek újragondolása. Hogyan tud ebben segíteni nekünk az ökomedicina? Az adásban Köves Alexandra Purebl Györggyel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatójával beszélget a természeti környezettel harmóniában élő ember testi-lelki egészségéről.

Nemrégen egy új paradigma jelent meg az orvostudományban, amit biopszichoökológiai modellnek hívnak. Ebben a megközelítésben a gyógyítás fontosságán túl megjelenik korunk legfontosabb betegségeinek olyan irányú vizsgálata, amely a természethez való viszonyunk megváltozásában keresi a választ nem csak a gyógyításra, hanem a megelőzésre. Régi közhelynek tűnik, hogy civilizációnk az emberiség történetében is nagyon rövid időnek tűnő rendkívül gyors változásaihoz nem tudott a testünk tökéletesen alkalmazkodni. A mai népbetegségeknek is tekinthető depresszió, elhízás, szívbetegségek mind összefüggésben vannak ezzel az átállással. Az elektromosság feltalálásával felborult a bioritmusunk, a mezőgazdaság ipari méreteivel átalakultak az étkezési szokásaink, az urbanizálódással eltávolodtunk a környezet és a társállatok közelségétől. Az ökomedicina arról szól, hogy milyen életmódbeli változások vezethetnek oda, hogy ne csak a környezetünknek, de önmagunknak is jót tegyünk. Ezekről a témákról beszélget Köves Alexandra Purebl Györggyel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatójával.

A koronavírus jelentősen háttérbe szorította a környezeti problémákkal való szembenézést, és az összefüggések sajnos kevesek által láthatók. Azt pedig pláne nem fogjuk fel, hogy ha nem foglalkozunk a környezeti problémáink megoldásával, akkor a mostani koronavírus csak egy szelíd „intő jel” ahhoz képest, ami még jöhet. A járványok és a környezeti problémák összefüggéseiről beszélget Köves Alexandra Földvári Gábor biológussal, betegség ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársával.

Annyira koncentrálunk a koronavírus válság megoldására, hogy figyelembe sem vesszük azt, hogy közben a környezeti problémák nem tűntek el. Pedig a tudósok már egy ideje tudják, hogy a járványok korát éljük, és a kettő nem független egymástól. Az összefüggések a környezeti problémáinkkal nagyon sokrétűek: mást jelent a biodiverzitás csökkenése a járványok szempontjából; mást a klímaváltozással összefüggésben lévő még nem is ismert kórokozók felszabadulásának lehetősége; és mást a globalizált gazdaság működésével kapcsolatos járványügyi problémák kezelhetőségének korlátai. Az adásból megérthetjük, hogy milyen környezeti okok vannak a mostani koronavírus járvány létrejötte mögött, és arról is szó lesz, hogy a normalitáshoz történő visszatérés nem csak a környezeti problémák félresöprését jelentheti, hanem újabb járványokhoz vezethet. Ez pedig nem a Földre, hanem a most ismert civilizációnkra lehet jelentős hatással. Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Földvári Gábor biológussal, betegség ökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársával.

Jelenlegi világunkban megkérdőjelezhetetlennek tartjuk a tudás levédésének fontosságát. A fenntarthatóságról való mindennapi gondolkodásunk során a legritkább esetben jut eszünkbe, hogy a szabadalmak kérdésköre komoly hátráltató tényező egy ökológiai szempontból felelős és társadalmilag igazságos rendszer létrejöttében. Pedig a fenntarthatósági témákkal foglalkozó szakemberek számára már régóta teljesen egyértelmű, hogy a tudáshoz való hozzáférés szabadságán nagyon is sok múlik. Köves Alexandra Veress Józseffel, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusával járja körbe ezt a meglepően izgalmas témát.

Utópisztikusnak tűnhet egy olyan világ, ahol nem léteznek szabadalmak. Ahol egy tudás létrejöttekor elfogadjuk, hogy annak megszületése nem köthető egyetlen emberhez vagy szervezethez. Kifejezetten igaz ez akkor, amikor annak megvalósulásához közösségi forrásokat használtak fel, amely mostanra szinte minden innováció esetében elmondható. Pedig, ha egy pillanatra elképzeljük a tudás nyílt és szabad hozzáférhetőségét, akkor egyértelművé válik, hogy egy alapgondolat mennyi ráépülő innovációt hozhat el tértől és társadalmi csoportoktól függetlenül. Ez nem csak a lehetséges siker lehetőségét sokszorozhatja meg, hanem a „győztes mindent visz piacok” rendkívül társadalomtorzító hatásait is kiküszöbölné. Ugyanakkor a fenntarthatóság irányába vinne el az ezzel együtt járó átláthatóság is. A transzparencia azt is jelenti, hogy a fogyasztók hozzájutnak azokhoz az információkhoz, amelyek például egy termék gyártási, összetételre vonatkozó vagy karbantartási folyamatainak precíz áttekintését teszik lehetővé. Ebben az adásban Köves Alexandra Veress Józseffel, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusával beszélget arról, hogy kié a tudás, és mit jelentene annak szabad felhasználása egy fenntarthatósági átmenetben.

Egy technológiai megoldás önmagában nem jó vagy rossz, annak célja és felhasználásának módja határozza meg, hogy használható-e egy fenntarthatósági átmenetben. A kriptovaluták fenntarthatóságát elsősorban a környezeti aggályok teszik kérdésessé. Ugyanakkor a mögöttük álló technológia demokratikus és átlátható szervezhetőségének lehetnek hozzáadott értékei. Mik ezek? Mi a baj a szűkösség fogalmával? Mire lehetne a blokklánc-technológiát a fenntarthatóság érdekében használni? Köves Alexandra e kérdésekről beszélget Veress Józseffel, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusával.

A kriptovaluták kérdésköre rendkívül megosztó a fenntarthatósággal kapcsolatos diskurzusokban. Míg a legismertebb valuta, a Bitcoin komoly környezeti terheléssel jár, a pénzügyi rendszerek spekulatív dimenzióit erősíti, és a társadalmilag aggályos szűkösség elvére épít, a működését elősegítő blokklánc-technológiát sokan tartják egy jobb világ lehetséges előfutárának. Hogyan lehetne a blokklánc-technológiát egy társadalmilag igazságosabb és környezetileg fenntarthatóbb tranzakciós folyamathoz, vagy akár gyártási rendszerhez felhasználni? Az ilyen alapon működő hálózatokban lehetővé válik a demokratikus, átlátható, nehezen manipulálható és nehezen kisajátítható döntéshozatal, és ezáltal lehetőséget adhat arra, hogy erősítse az együttműködést, a közösségépítést, a nyílt tudás megosztását. Míg a mostani kriptovaluták mögött a valódi gazdasági értékteremtést szinte lehetetlen lekövetni, sokan érvelnek amellett, hogy épp egy ilyen hálózatban működő közösség képes arra, hogy valaminek az értékét a jelenleginél jobban határozza meg. Az előző kriptovalutákról szóló adásra építve ebben a beszélgetésben Köves Alexandra Veress Józseffel, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusával olyan fogalmakról gondolkodik a fenntarthatósággal kapcsolatban, mint a szűkösség vagy a blokklánc-technológia.

Nyújthat-e a kriptovaluta fenntarthatóbb, igazságosabb alternatívát a jelenlegi pénzrendszernél? Akár annak ellenére is, hogy tudjuk: a kriptovaluták energiaigénye különösen nagy – egész országok energiafelhasználásával vetekszik. Ebben a podcastban Gébert Judit a Kripto Akadémia szerkesztőjével, Györfi Andrással beszélget.

A kriptovaluta egyre szélesebb körben elfogadott befektetési lehetőség és globális fizetőeszköz. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a rendszer fenntartása óriási energiafelhasználással és hatalmas mennyiségű elektromos hulladékkal jár. Milyen technológiai háttér okozza ezt az óriási energiaigényt? Ökohatékonyabbá válhat-e ez a technológia? Odafigyelnek-e a kriptovaluta bányászok a fenntarthatóságra? Igazságosabb, zöldebb alternatívát jelent-e a jelenlegi pénzügyi rendszernél? Miben hasonlít és miben nem a Bitcoin az aranyhoz? Hozzáférhetőbbé válnak-e a kriptovalutával a szegényebbek számára a pénzügyi szolgáltatások? Nyomon követhető-e, hogy ki és mire költi a kriptovalutáját? Ki húzhat mindebből hasznot? Mi a blokklánc-technológia jövője és hogyan használják ezt a környezetvédelem érdekében? Ebben a podcastban Gébert Judit Györfi Andrással, a Kripto Akadémia szerkesztőjével, a Kriptopénz ABC szerkesztőjével, társszerzőjével beszélget.

A társadalmi vállalkozások olyan szervezetek, amelyek egy társadalmi ügy szolgálatába állva hoznak létre termékeket és szolgáltatásokat, és amelyekben a profit nem önmagáért létezik. Így létezésük és terjedésük már előrevetíthet olyan irányokat, amelyben egy vállalkozást nem elszigetelt haszonmaximalizáló entitásként kezelünk, hanem a társadalomba erősen beágyazódott, az ott felmerülő ügyek megoldójaként. Köves Alexandra Matolay Rékával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélget a társadalmi vállalkozásokról.

Az előző – cuvée szervezetekről szóló – adásban egy olyan jövőképet vázolt fel a beszélgetés, amely a gazdasági szereplők szükséges elmozdulását mutatta be a fenntarthatóság és felelősség minél szélesebb szolgálata érdekében. Egy ilyen ideális jövőben a vállalatok egy társadalmi ügy megoldása érdekében jönnek létre, és a profit már csak az ügyben elért siker indikátora. Ilyen szervezetek azonban nem csak egy utópiában léteznek, hanem a jelenben is jönnek létre egyre nagyobb számban társadalmi vállalatok. Míg ezek a szervezetek rendkívül sokszínűek, az biztos, hogy céljuk meghaladni a mai gazdaság profitlogikáját. Tudnak-e viszont sikeresek lenni? Egyáltalán ugyanazon a piacon versenyeznek, mint a for-profit cégek? Létezik-e, hogy működési logikájuk felskálázható abban az értelemben, hogy a többi cég működési logikáját is más – fenntarthatóbb irányba – tolják? És milyen együttműködés létezik egy ún. Science Shop keretén belül az oktatáskutatás és a társadalmi vállalkozók között például a Budapesti Corvinus Egyetemen? Ezekről a kérdésekről beszélget Köves Alexandra Matolay Rékával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, a Corvinus Science Shop vezetőjével.

A profit meghaladásának gondolatkörében a legtöbben attól tartanak, hogy elveszne a motiváció, az innováció hajtóereje, és a jól megszokott civilizációs fejlődés. Ebben az adásban Köves Alexandra Gáspár Judit közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélget egy közös kutatásukról, amely egy „reális utópia” felvázolásában arra kereste a választ, hogy hogyan nézhetnének ki a felelős és fenntartható vállalatok a jövőben és a profitmaximalizálás egyetlen követelménye helyébe milyen más hajtóerők állhatnának.

A címben megjelenő Bánk bán-utalás Merániai János esztergomi érsek Gertrudis királynő megölése kapcsán elhíresült mondatának kétértelműségére céloz. Valami nagyon hasonló történik a világban a profittal kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy már nem túl sokak életét teszi jobbá, és azt is, hogy végtelen hajhászása komoly társadalmi és környezeti károkat okoz, viszont rendkívül kevesen tudnák azt mondani, hogy tényleg „Le vele!”, nincs rá szükségünk. Egy 2016-os részvételi kutatásban fogalmazódott meg a résztvevőkben a „cuvée szervezet” fogalma, amely a mostani for-profit és a mostani nonprofit logikát ötvözi. Azonban szándékosan nem hibrid szervezetként gondoltak rá, hanem valami teljesen más minőségként, amelyben a profitorientációt felváltja a tevékenység mögött álló társadalmi ügy központi szerepe. Ebben az adásban Köves Alexandra Gáspár Judit közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélget a cuvée szervezet jellemzőiről: ügyközpontúságról; versengő együttműködésről; érintetti szemléletről.

Gyakran megfeledkezünk négylábú társaink ökológiai mancsnyomáról, pedig egy nagyobb testű kutya környezeti hatása megközelítőleg akkora, mint egy szegény országban élő emberé. Mi az oka a nagy környezetterhelésnek, és mit tehetünk ellene? Ebben a podcastban Gébert Judit Kubinyi Enikővel az ELTE Etológia Tanszékének kutatójával beszélget.

Robert és Brenda Vale Itt az ideje megenni a kutyát: Egy valódi kalauz a fenntartható életvitelhez című könyvükben azzal számolnak, hogy egy közepes méretű kutya ökológiai mancsnyoma 1,1 hektár. Összehasonlításképp: egy szegény országban élő emberé 1,6 hektár, egy gazdag országban élőé pedig 6 hektár körül van. Milyen okokra vezethető vissza, hogy a környezetterhelés mértéke így alakult? Hogyan változtak a kutyatartási szokások a múltban és milyenek a világ más tájain? Miért tartunk egyáltalán kutyát és miért érzékeny téma megkérdőjelezni a kutyatartást? Mit jelent a felelős kutyatartás fenntarthatósági szempontból? Együtt jár-e a természet szeretete a kutyatartás szeretetével? És végül: mi mindent tanulhatunk a kutyáktól? Ebben a podcastban Gébert Judit Kubinyi Enikővel az ELTE Etológia Tanszékének kutatójával beszélget.

Eddig a nagyvállalatok majdhogynem azt adták el fenntarthatóságnak, amit akartak, vagy nem szégyelltek. Ugyan a kommunikáció területén már volt eddig is szabályozás arra vonatkozóan, hogy mi számít zöldre festésnek, az Európai Unió – és ezzel összhangban Magyarország is – egy teljesen új szintre emeli azt, hogy egy cégnek hogyan kell átláthatóan beszámolni arról, hogy milyen fenntarthatóságra irányuló törekvései vannak. Mekkora áttörés ez?

Sokszor beszélünk arról, hogy a vállalatok fenntarthatósága esetében a leghatékonyabb eszköz még mindig a szabályozás. Aki érzékeny a fenntarthatósági témákra, egyre többször hallhatott mostanában olyan mozaikszavakat, amelyek dzsungelében még a szakemberek is nehezen igazodnak el: CSRD (amiben a CSR még véletlenül sem feleltethető meg a már egészen elterjedt corporate social responsibility, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának); ESRS; ESG és még sok-sok hasonló betűszó. Ebben a vállalati zöldülést szolgáló rengetegben próbál most eligazodást nyújtani Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, akivel Köves Alexandra beszélget arról, hogy a különböző jelentéstételi kötelezettségek tényleg változást fognak-e hozni a világban.

A társadalmi bizalom – a világban szinte mindenütt, de Magyarországon különösképpen – a legtöbb témában, a legtöbb intézmény felé nagyon alacsony szintet mutat. Nincs ez másként akkor sem, amikor egy nagyvállalat fenntarthatósági törekvéseiről hallunk, olvasunk, esetleg kutatóként vagy szakpolitikusként szeretnénk kisilabizálni a hosszú és dagályos fenntarthatósági jelentésekből, hogy valójában mit tett az adott cég egy zöldebb működésért. Az első gondolatunk leginkább az, hogy vélhetően a lehető legkevesebbet. Ugyanakkor sokszor beszélünk arról is, hogy egy vállalat kizárólag akkor fog előrelépést tenni, ha a fogyasztók vagy a szabályozók kikényszerítik.

Az Európai Unió úgy döntött, hogy olyan egységes jelentéseket fog elvárni a vállalatoktól, amelyek átláthatóvá és számonkérhetővé teszik azt, hogy milyen intézkedéseken keresztül próbálnak megfelelni korunk legjelentősebb kihívásainak. Ezek a nyilvános jelentések pedig – ha a média és a fogyasztók is úgy akarják – akár elindíthatnak olyan folyamatokat, ahol a cégek már tényleg olyan szempontok mentén is versengenek egymással, amelyek jelentős fordulatot hozhatnak. Ennek megjelenésére ugyan várnunk kell, de addig is megérthetjük egy kicsit a szabályozás mögött álló logikát, elvárásokat és kicsit keringhetünk a betűszavak között. Ebben az adásban Köves Alexandra Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem doktoranduszával beszélget azokról a szabályozásokról, amelyek a cégeket a felelősebb működés felé próbálnák terelni.

A környezetvédelemmel kapcsolatos társadalmi párbeszéd gyakran az egyén felelősségére fókuszál,  hiszen végső soron az egyén fogyasztási döntésein múlik, hogy zöld lesz-e a gazdaság. De helyes-e, ha a környezet védelmének óriási felelősségét az egyén vállára helyezzük? Gébert Judit Bernáth Lászlóval beszélget arról, hogy környezetvédelmi kérdésekben mit jelent a kollektív felelősség, és miért fontosabb, mint az egyéni.

Sokan azt gondolják, hogy a környezetvédelem elsősorban az egyéni fogyasztási döntéseken múlik: környezetszennyező termékeket vásárolok-e, szelektíven gyűjtöm-e a hulladékot, mennyit utazom stb. De valóban csak ilyen tényezőkön múlna a környezet megóvása? Pontosan meddig terjed a felelősségem? Ha például pálmaolajat tartalmazó terméket veszek, felelős leszek az orángutánok kihalásáért egy másik kontinensen? Mekkora áldozatokat kell hoznom a környezeti károk elkerülésért? Gébert Judit Bernáth Lászlóval az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatójával beszélget arról, hogy létezik-e ideális környezetvédő magatartás és miért fontos e kérdést elválasztani attól, hogy mit várhatunk el jogosan egymástól. Végső soron mi a fontosabb? A kollektív, közös megoldások keresése, vagy az egyéni magatartás?

Az IPCC 2018-as jelentésében azt jósolta, hogy 12 évünk van változtatni a jelenlegi társadalmi, gazdasági folyamatokon, különben a klímaváltozás nagyon súlyos következményekkel fog járni. De a történelem során sokan és sokszor megkongatták már feleslegesen a vészharangot, és eddig nem következett be globális szintű egzisztenciális katasztrófa. Ebben az adásban Gébert Judit Bernáth Lászlóval beszélget arról, hogy miért kell komolyabban vennünk a klímaváltozást, mint bármilyen korábbi tudományos világvége-jóslatot.

Egy, az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint az amerikaik egyharmada fél attól, hogy véget ér a világ, mielőtt megöregszenek. A természeti értékek elvesztésétől, az élet környezeti feltételeinek radikális megváltozásától való szorongás növekszik. De valóban jó okunk van-e félni, és elhinni a pesszimista jóslatokat? A klímaváltozással kapcsolatos sötét és fenyegető forgatókönyvek mennyiben mások, mint a történelem korábbi időszakaiban felbukkanó – ám be nem teljesült – tudományos jóslatok? Vagy higgyünk inkább az optimista jövendöléseknek, melyek szerint a világ jó irányba tart, hiszen az elmúlt száz évben számos problémát sikeresen leküzdött az emberiség: globálisan nőtt a várható élettartam, és radikálisan csökkent a gyerekhalandóság, az éhínség és az alultápláltság. Gébert Judit Bernáth Lászlóval, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatójával beszélget.

Miért gondolja az egyik ember az emberiség kihalását kockázatosnak, a másik meg nem? Miért nehéz a legtöbb embernek a klímaváltozás kockázatával számolni, míg arról többeknek van szilárd véleménye, hogy mekkora esélye van annak, hogy a robotok átveszik a munkánkat? A fenntarthatósággal kapcsolatos nézőpontjaink hatalmas szórást mutatnak, és ebben óriási szerep jut az egyéni kockázatbecsléseknek. Ebben az adásban Köves Alexandra Szántó Richárddal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélget a kockázatészlelésünk szerepéről a fenntarthatósággal kapcsolatban.

A koronavírus-válság tökéletesen megmutatta, hogy milyen hihetetlen különbségek vannak ember és ember között abban a tekintetben, ahogyan a kockázatokat kezeli. Még egy családon belül is megfér egymás mellett az, aki bezárkózik és egyfolytában fertőtlenít és az, aki úgy érzi, hogy a vírussal együtt járó kockázatok szükségtelenül fel vannak nagyítva. A környezeti problémák esetében a véleményeknek ez a spektruma még szélesebb skálán mozog, hiszen például a klímaváltozás tekintetében nem azonnali kockázatról, hanem jövőbeni bizonytalanságról beszélhetünk. Így nem meglepő az, hogy egyik ember legyint, hogy „Á, úgysem tudunk már semmit tenni időben!”, a másik pedig azt mondja, hogy „Úgy még nem volt soha, hogy ne lett volna valahogy. Az emberiség úgyis megoldja ezt a problémát is!” Azonban azt, hogy hajlandóak vagyunk-e belekezdeni valamilyen változásba akár a saját életünkben, akár kollektív szinten jelentősen befolyásolja, hogy hogyan észleljük és értékeljük a kockázatokat. Míg ennek a témának jelentős tudományos irodalma van, és számos Nobel-díj kapcsolódik hozzá, a közbeszédben ritkán hallunk róla. Pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy megértsük, miért tűnik úgy, hogy egy helyben toporgunk a környezeti problémákkal történő szembenézés tekintetében. Erről beszélget Köves Alexandra Szántó Richárddal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével.

Sokan azt gondolják, hogy a klímaszorongás valamiféle mentális probléma, amit le kell küzdeni, és már azt is fontolóra vették, hogy beveszik a mentális zavarok jegyzékébe. Ugyanakkor lehet, hogy azok, akik szembenéznek a környezetre gyakorolt hatásunk lehetséges negatív következményeivel éppen a termékenyebb utat választják? Látnak valamit, amit mások egyszerűen hárítanak és távol tartanak a tudatuktól, mert túl fájdalmas lenne szembenézni vele? Ebben az adásban Köves Alexandra a klímaszorongásról és klímagyászról beszélget Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológussal, az ELTE docensével.

Akik a Zöld Egyenlőséget hallgatják, minden valószínűség szerint foglalkoznak a környezeti problémákkal, és naponta szembesülnek azzal, hogy egyéni és kollektív szinten is hihetetlen nehézségekbe ütközik a valós megoldások elterjesztése, és rettenetesen lassúnak tűnik az átalakulás. Ugyanakkor éppen ezek az emberek érzik azt, hogy az időnk szélsebesen fogy. Ez a kettősség viszont sokaknál kiégést és szorongást okoz. Hatalmas kérdésként tornyosul fölénk, hogy a sokkoló információk a környezet állapotáról milyen hatással van ránk: megbénít és hárításra kényszerít vagy éppen cselekvésre ösztönöz. Egzisztenciális pszichológusok azt mondják, hogy ha képesek vagyunk tudatosan szembenézni az elmúlás, a változás, a veszteségek tényszerűségével, akkor felértékelődnek olyan elemek az életünkben, mint a kapcsolataink minősége, vagy az életünk értelmének a keresése. Ebből a szempontból viszont nem a megszabadulás, hanem éppen a szembenézés vezet talán egy jobb élethez. Ráadásul a kapcsolatok minősége és az élet értelmének keresése két olyan tényező, amit az ökológiai közgazdászok is szívesen propagálnak. Ebben az adásban Köves Alexandra Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológussal többek között arról beszélget, hogy érdemes-e tudatosan szembenézni a környezeti problémák által kiváltott veszteségek lehetőségével; milyen kritikákkal lehet illetni a pozitív pszichológia megközelítéseit a fogyasztói társadalom fenntartásában; és hogyan haladjuk meg azt a gyermeki állapotot, amikor a természetre úgy tekintünk, mint egy anyára, aki mindent megad nekünk viszonzás nélkül.

A WHO szerint a 21. században az egészség legsúlyosabb problémái között lesznek a lelki betegségek, azon belül is a depresszió és annak következményei lesznek. Lehet-e összefüggés a lelki egészség mutatóinak romlása és a természet pusztítása között? Milyen hatással lehet a természet a lelki egészségünkre? Mihók Barbarával, a Szegedi Tudományegyetem és az ESSRG munkatársával Gébert Judit beszélget.

A gazdasági jólét nem jár együtt a lelki egészséggel – a lelki egészség zavarai a gazdag országokban gyakoriak. Mi lehet ennek az oka? Hogyan függ össze az emberi psziché jólléte a természet jóllétével? Milyen lélektani okok húzódhatnak meg a természet rombolása mögött? Milyen szerepe lehet az ökopszichológiai szemléletnek a természet megőrzésében? Mi történik az ökoterápia során? Városlakóként hogyan tudunk újrakapcsolódni a természethez?

Több kutató is azt jósolja, hogy előbb-utóbb több ember lesz a Földön, mint amennyit az eltartani képes. De így van ez? Mitől függ, hogy hány embert tud eltartani a bolygónk? Kell-e szabályoznunk a népességnövekedést, és ha igen, milyen módszerekkel? Az adásban Gébert Judit e kérdéskört járja végig beszélgetőtársával, Ijjas Flórával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan Tanszékének oktatójával.

Népesedéssel kapcsolatban a világ megosztottnak tűnik – mintha a világ egyik felén túl sokan lennénk, máshol meg túl kevesen. De kell-e tartanunk bármelyiktől is? Hogyan változott a népességnövekedés problémájának megítélése az utóbbi 50 évben? Miért beszélünk manapság többet a klímaváltozásról, mint a népességnövekedésről? Sikeres volt-e Kína népesedéspolitikája? Mit jelent az „eltűnt nők” jelensége? Státuszszimbólum-e a gyerekvállalás? Elegendő-e a gazdasági növekedés a népességnövekedés hatásainak mérsékléséhez?

A gyerekeket nem könnyű távol tartani a fogyasztói társadalom hatásaitól. Ebben az erőfeszítésükben a szülők legtöbbször magukra vannak hagyva egy olyan környezetben, ahol a gyerekeket folyamatosan érik a fogyasztásra buzdító ingerek. Ugyanakkor türelemmel és példamutatással talán reménykedhetünk abban, hogy ők is fogékonyak lesznek a fenntarthatóság témáira. E heti adásunkban Köves Alexandra Gévai Csilla íróval, képzőművésszel, kulturális antropológussal beszélget a gyerekek fenntarthatóságra neveléséről.

Gyerekeink egyrészt hihetetlen nyitottak a világra, és sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely még tökéletes összhangban van a természettel és a másokkal való törődéssel. Ugyanakkor ez a nyitottság azt is jelenti, hogy a gyakran manipulatív fogyasztói információk is könnyebben érik el őket egy olyan korban, amikor az összetett rendszerekről való gondolkodás még nem természetes. Míg azok a kollektív döntések nem születnek meg a társadalomban, amelyek megkönnyítenék a szülők helyzetét, saját erőfeszítéseiken múlik, hogy gyerekeiknek milyen viszonyuk alakul ki a fenntarthatósággal. Mi minden lehet segítségükre ezekben az erőfeszítésekben a könyveken, a szokásokon, a példamutatáson túl? Mik azok a témák, amiket érdemes behozni a gyerekeinkkel való párbeszédeinkbe és hogyan? Mi lehet az a kor, ami már valamennyire jó előrejelzést ad arról, hogy a gyerekeink felfogják egy-egy téma jelentőségét? Köves Alexandra Gévai Csilla íróval, képzőművésszel, kulturális antropológussal beszélget a Nagyon Zöld Könyvről, csillámporról, klímaszorongásról és inuitokról.

A népesedés kérdése a fontos ökológiai problémáink egyike. De az, hogy ki, mikor, a Föld melyik pontján és hány gyereket vállal, nem csak ökológiai, hanem igen érzékeny társadalmi kérdés is. Érzékeny, mert a gyerekvállalásból fakadó egyenlőtlenség sokféle formában van jelen – mind a gyerekesek és gyerektelenek, mind a férfiak és nők között. Réz Annát, az ELTE BTK Filozófiai Intézetének oktatóját ezekről kérdezi Gébert Judit.

Ebben a podcastban a népesedés kérdésének társadalmi oldaláról beszélget Réz Anna, az ELTE BTK Filozófia Intézetének oktatója Gébert Judittal. Íme, néhány kérdés, amiről szó lesz: amikor gyerekvállalásról döntünk, akkor csak egyéni szempontokat kell mérlegelnünk, vagy figyelembe kell vennünk a lokális, globális közösségünk érdekeit is? Ha elfogadjuk, hogy a gyerekvállalás nem csak az egyénnek jó, hanem a közösségnek is, akkor mekkora részt vállaljon az ezzel kapcsolatos terhekből a közösség? Jelenti-e ez a gyerektelenesek büntetését? Létezik-e „ideális munkavállaló”, aki el tudja választani a gyerekével kapcsolatos teendőit a szakmájával kapcsolatos teendőktől? Milyen egyenlőtlenséget jelent a gyerekvállalás a munkaerőpiacon? Hogyan jelenik meg ez a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségben? Milyen volna egy olyan társadalom, melyben a gyerekvállalás terhei egyenlőbben oszlanak meg?

A Zöld Egyenlőség podcastjaiban egy olyan társadalmi átmenetről beszélgetünk, amely feltételezi az emberiség és a társadalmak fejlődésének képességét. Az integrálszemlélet egy lehetséges narratíva a fejlődésről, amely segíthet abban, hogy megértsük a világban meglévő kultúrák, társadalmi berendezkedések, és legfőképpen emberek különbözőségeit. Köves Alexandra ebben az adásban Gánti Bence pszichológussal, az Integrál Akadémia alapítójával az integrálszemléletről beszélget.

Az ökológiai közgazdaság által propagált társadalmi átmenetben az egyéni tudatosság, a kultúrák és paradigmák változása, valamint a társadalmi rendszerek intézményi struktúráinak átalakulása egyszerre, egymással együtthatásban vannak jelen. Ken Wilber, az integrálszemlélet megalapítója egy nagyívű keretrendszerbe helyezte el az emberi tudat fejlődésének útjait, amelyben ezek változásai építenek mind az elmúlt korok domináns narratíváira, mind a tudományban fellelhető lehetséges jövőbeni irányokra. Az általa felvázolt négy kvadránsban (lélek és psziché; test; kultúra és világnézetek; társadalmi rendszerek és környezet) haladunk az ösztönöstől a holisztikus és integrált én felé. Ezzel párhuzamosan pedig az archaikus-mágikus-mitikus világnézettől a tudományos-racionálison keresztül a pluralisztikus-holisztikus-integrál kultúra felé; amely elvezet a klánok-törzsek-feudális birodalmak világából a nemzetállamokon keresztül az értékközösségekig, és végül a holisztikus hálózatokig. A későbbi szintek mind magukban foglalják az előzőket, és így érdemes azok előnyeit megtartani, és hátrányait meghaladni. De hogyan? A szemléletről Köves Alexandra beszélget Gánti Bence pszichológussal, az Integrál Akadémia alapítójával.

Sokféle célból hasznosítjuk a velünk élő állatokat. De vajon megtehetjük-e ezt velük? Ha igen, milyen feltételeket kell nyújtanunk a számukra? És általában: milyen felelősséggel tartozunk az állatokért? Az adásban Gébert Judit Nemes Lászlóval, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatójával beszélget.

Sokak szerint természetes alá-fölérendeltségi viszony van az ember és az állatok között. De valóban így van-e ez? Miért használják a bioetikusok azt a kifejezést, hogy „nem-emberi állat”? Van-e jogunk az állatokat a magunk céljaira használni, s ha igen, milyen mértékben tehetjük ezt? Van-e az állati termékek fogyasztásának morálisan helyes módja? Okozhatunk-e az állatoknak fájdalmat? Ha igen, milyen mértékben? Ugyanúgy érzik-e a fájdalmat a halak, mint az emlősállatok? Alkalmazhatjuk-e a „személy” kategóriáját az állatokra? Mit értsünk azon, hogy egy csimpánz lehet jogi személy? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélget Gébert Judit Nemes Lászlóval, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatójával.

Érdemes-e ma Magyarországon fenntarthatósággal összefüggő podcastokkal foglalkozni, amikor a főáramú média még mindig a legtöbbször ezzel ellentétes értékrendeket közvetít? Milyen elképzeléseik vannak a változás lehetőségeiről azoknak, akik ebbe nap mint nap, energiát fektetnek?

A Zöld Egyenlőség podcast első epizódja 2020. január 31-én jelent meg Magyarországon az elsők között abban a témában, hogy hogyan lehetne egy fenntarthatóbb és igazságosabb világról gondolkodni. Azóta eltelt négy év, és szerencsére több mértékadó podcast is követte. A negyedik születésnapon egy nyilvános podcast felvétel és közönségtalálkozó keretében a Zöld Egyenlőség két szerkesztő-műsorvezetőjéhez, Köves Alexandrához és Gébert Judithoz csatlakozik másik két sikeres zöld podcaster: Nagy Réka, a Telex-Kisbolygó és Tomaj Zsófia, a Körforgásban podcastok szerkesztő-műsorvezetői, hogy humorral és őszinteséggel beszélgessenek arról, hogy milyen értelmet és személyes motivációt találnak ahhoz, hogy folytassák a fenntarthatóságról szóló kommunikációt.

Milyen etikai kérdések merülnek fel, amikor az ember beavatkozik az élővilágba, amelynek ő maga is része? Mivel foglalkozik a bioetika? A nagy mértékű technológiai változás és globális környezeti problémák korában milyen új, eddig ismeretlen morális kérdésekkel kell szembenéznünk? És miért hasznos a számunkra, ha megfontoljuk a bioetikusok érveit? Az adásban Gébert Judit Nemes Lászlóval, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének oktatójával beszélget.

Az ökológiai közgazdaságtan – mely az élőlények és környezetük kapcsolatát helyezi középpontba – nehezen választható el attól a tudományterülettől, mely az élővilág etikai kérdéseivel foglalkozik, azaz a bioetikától. Az adásban ilyen és ehhez hasonló kérdéseket járunk körül: (1) mi a bioetika? (2) Hogyan segíthet jobban megértenünk az ember és természet kapcsolatát egy környezeti és társadalmi problémákkal teli világban? (3) Hogyan változtatta meg az új technológia a biológiai ember fogalmát? (4) Hogyan kellene a technológia jelentette kockázatra etikai szempontból tekintenünk? (5) Vajon túlságosan emberközpontú-e a konvencionális közgazdaságtan?

A Zöld Egyenlőség podcast-sorozat 2020 januárjában indult, és a Podtail decemberi listája alapján bekerült a leghallgatottabb magyar podcastok közé, a tudományos podcastok kategóriájában pedig kifejezetten előkelő helyen áll. Az újévi adásban Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője az elmúlt évről és a jövőről beszélget Köves Alexandrával, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, a Zöld Egyenlőség alapítójával, és bemutatkozik Gébert Judit, a Szegedi Tudományegyetem docense, aki 2021-től a podcast-sorozat társszerkesztője lesz.
A Zöld Egyenlőség megpróbált új irányt teremteni, amikor a fenntarthatóságról az ökológiai közgazdaságtan logikája mentén elméleti szinten beszélgetett számos hazai vendéggel. De vajon sikerült ez? A személyes megéléseket is magában foglaló beszélgetés nyomán feltárul az, hogy milyen nehézségek övezték ezt a próbálkozást; miért nem vitatkozik Szandra a vendégekkel; milyennek látják a szereplők a valódi társadalmi párbeszédet a mai valóságban; és melyek voltak a műsorvezető kedvenc adásai. A 2021-es évre előre tekintve pedig szó lesz arról, hogy milyen témák vannak még a tarsolyunkban és hogyan hangzik a Zöld Egyenlőség „friss hangja”, Gébert Judit filozófus, ökológiai közgazdász.

A karácsonyi időszaknál talán nincsen megfelelőbb arra, hogy elgondolkozzunk, milyen értékek mentén tudna bekövetkezni egy olyan transzformáció, amely egy emberibb és fenntarthatóbb gazdaságot és társadalmat hoz létre, és arról, hogy mindehhez mit tud hozzátenni a keresztény vallás. Ferenc pápa hangja egyre többekhez – és nem csak hívő keresztényekhez – elér. Ebben az adásban a valódi keresztény értékekről beszélget Köves Alexandra Baricz Laura nővér közgazdásszal, domonkos rendi szerzetessel.

Baricz Laura nővér multinacionális cégeknél dolgozó közgazdászként dolgozott mielőtt domonkos rendi szerzetesként Istennek és a gazdasági berendezkedésünk valódi keresztény értékekkel történő megtöltésének szentelte életét, és egy igazán hiteles hang a magyar éterben. Vallja, hogy a főáramú gazdaság haszonelvűségen alapuló filozófiai megközelítése helyett ideje lenne visszatérni az erényetikai alapokhoz. Az önérdekkövető, haszonmaximalizáló, és racionális homo oeconomicus emberkép helyébe lépő homo reciprocans mások érdekét is figyelembe tudja venni, és ezáltal nem csak a világot teszi jobbá, de boldogabbá is válik. Ferenc pápa egyre hitelesebben képviseli egy társadalmilag igazságos és környezetileg fenntartható emberiség vízióját, és ha csak arra gondolunk, hogy a világon közel kétmilliárd ember vallja magát kereszténynek, ez nem csekély előrelépés és hatalmas lehetőség. A karácsonyi adásban Köves Alexandra Baricz Laura nővérrel, domonkos rendi szerzetessel, a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) képzés alapítójával beszélget. Laura nővér nyugodt derűje és hitelessége igazi ajándék a 2020-as évben elfáradt lelkeknek.

Ebben a hónapban arra keressük a választ, hogy a különböző vallások milyen kapaszkodókat tudnak adni egy olyan társadalmi átmenetben, amiről az ökológiai közgazdaságtan szól. Míg a zsidó vallás nem gyakoroltatja az aszkétizmust, azonban a gazdagságot úgy tekinti Isten áldásának, hogy azzal komoly felelősség is együtt jár. Ebben az adásban Köves Alexandra a mózesi törvények jelenbe is átültethető üzeneteiről beszélget Frölich Róbert rabbival, az Országos Rabbiképző Intézet adjunktusával.

Egy fenntarthatósági átmenetben a társadalmi és az ökológiai fenntarthatóság eléréséhez olyan gondolati váltásokra van szükség, ami meg tudja haladni jelenünk főáramú paradigmáit egy egyébként értékválságos időszakban. Történeti okokból a társadalmi igazságosságra erősen érzékeny közösségről beszélünk, azonban mi a helyzet a környezeti fenntarthatósággal? 2020 januárjában 500 rabbi és zsidó vezető hívta fel a figyelmet a klímaváltozás hatásaira, mégis a zsidó vallás környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos üzenetei kevéssé egyértelműek. Talán azért, mert a mózesi korban még nem is alakulhatott ki egy olyan fogalomrendszer, amely erre kitér? Ha a Földet az Úr az ember használatára teremtette, attól még annak védelme önmagában is cél lehet? Az antiszemita kritikák szerint a zsidók pénzzel való foglalatossága eleve kizárja, hogy együttműködjenek egy olyan változásban, amely erősen a felhalmozás ellen lép fel. Annak ellenére, hogy ezen jártasságuk éppen a történelmi kirekesztettségükből fakad, feloldható-e ez az ellentmondás? Köves Alexandra Frölich Róbert rabbival, az Országos Rabbiképző Intézet adjunktusával beszélget arról, hogy mit tud hozzátenni a zsidó vallás egy fenntarthatóságra törekvő értékrend megteremtéséhez.

A buddhizmus alapelvei egyértelműen visszatükrözik a fenntarthatósági törekvéseket: vágyak leegyszerűsítése; erőszakmentesség minden érző lénnyel szemben; másokkal való őszinte törődés és együttérzés. Még egy nyugati ember számára is felfogható és vonzó értékek. Azonban az önkéntes egyszerűség vagy énünk központi szerepének elengedése nem is olyan könnyen befogadható. Mi a buddhista közgazdaságtan és mit tudunk belőle tanulni? Erről beszélget Köves Alexandra Zsolnai Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával.

Ebben a hónapban a vallások és a fenntarthatóság összefüggéseiről beszélgetünk, és a buddhizmus esetében nincsen nehéz dolgunk, hiszen olyan fogalmakkal alakítja világnézetét, amelyek akár egy fenntartható gazdasági megközelítés alapjai is lehetnének. Azonban ezek az elvek egyértelműen konfliktusban vannak a most domináns globális gazdasági logikával. Míg a képviselt értékrend vonzó lehet sokak számára, egy nyugati gondolkodónak például az én feladása elérhetetlennek tűnhet. Lehet-e az alapelveket mégis valamennyire adaptálni? Ráadásul egyre többet hallunk olyan sikeres vállalatvezetőkről, akik zent gyakorolnak, miközben milliárdos üzleteiket igazgatják. Összefér egyáltalán ez a kettő?  Bhutánt sokszor emlegetik fenntarthatósági összefüggésekben, hiszen míg a szubjektív boldogság mutatóiban egészen elől van, a GDP szerinti rangsorokban kifejezetten hátul helyezkedik el. Valóban boldogok vajon a bhutániak? Egyáltalán mi a boldogság ebben az értelmezésben? Köves Alexandra Zsolnai Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával, a Gazdaságetikai Központ vezetőjével beszélget a buddhista közgazdaságtanról, önkéntes egyszerűségről, boldogságról, „önfeladásról”, és Steve Jobsról.

Egy ökológiai és társadalmi átmenet mögötti gondolati váltás a legmélyebb meggyőződéseinket sem hagyja érintetlenül, ezért érdemes megvizsgálni a hitrendszereink és mindennapi cselekedeteink közötti összefüggéseket. A gazdasági működéstől elválaszthatatlanok a döntéseinket vezérlő etikai értékvállalások. Hogyan lehet ebbe a kérdésbe behozni a vallásokat? Erről beszélget Köves Alexandra Zsolnai Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával.

A Zöld Egyenlőség podcast sorozatban arról beszélgetünk, hogy hogyan lehet másként gondolkodni a világról, a gazdaságról, a társadalomról és önmagunkról úgy, hogy az harmonikusabb együttéléshez vezessen nem csak ember és ember, de ember és az ökológiai környezet között. Divatos lehet azt gondolni, hogy a gazdaság működésétől el lehet különíteni a bennünket vezérlő etikai értékvállalásokat, azonban egy fenntarthatósági átmenetben ezek aligha megkerülhető kérdések. Mit tudnak adni a vallások ezekhez a témákhoz? Szét lehet-e szálazni a vallási parancsok és a spiritualitás szabadságának fogalmait a fenntarthatósággal kapcsolatos küzdelmekben? Hogyan jön be ebbe a kérdéskörbe a materializmus? És vajon milyen vállalásokkal lépnek be a fenntarthatóságért zajló törekvésekbe az egyházak? Ebben az adásban ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Köves Alexandra Zsolnai Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával, a Gazdaságetikai Központ vezetőjével.

Egy fenntarthatósági átmenet arról szólna, hogy függetlenül társadalmi csoportokhoz való tartozásunktól egy társadalmilag igazságosabb rendszerben éljünk a mostaninál jelentősen nagyobb harmóniában az ökológiai környezettel. A feministák azonban már régóta hangoztatják, hogy a természethez való viszonyunk és a nők társadalomban betöltött helyzete fájdalmasan sok átfedést mutat, így azok megoldására egyidejűleg érdemes törekedni. De hogyan? Erről beszélget Köves Alexandra Hódosy Annamária kultúrkritikussal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával.

A gazdasági növekedés jelenlegi struktúrája nem csak a környezeti erőforrásokat használja túl, de egyidejűleg az ökológiai és a társadalmi reprodukció teljes rendszerét is szisztematikusan felszámolja. A reproduktív munka, a létünkhöz, életünk fenntartásához elengedhetetlen tevékenységek jelenleg dominánsan a gazdaság működésén kívül esnek és aránytalanul többet követelnek a nőktől, mint a férfiaktól. De mi az a reproduktív munka? És hogyan függ össze azzal a narratívával, hogy évezredek óta a férfi a magvető és a földműves szerepében állja a sarat, és a szellemi hozzáadott értékkel asszociáljuk, míg a Föld és a nő a befogadó test és annak gondozója? A liberális feminizmus azon dolgozik, hogy a nőknek ugyanakkora esélyük legyen részt venni a gazdasági versenyben, mint a férfiaknak; míg az ökofeminizmus a rendszer meghaladását követeli. Ellentmond-e a két irányzat egymásnak? Köves Alexandra Hódosy Annamária kultúrkritikussal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával beszélget szellemről és testről; férfiakról és nőkről; férfi és női politikusokról és egy kicsit a pelenkákról. Nem csak nőknek ajánljuk!

Azok számára, akik megélték az államszocializmus időszakát - aminek narratívájában a kommunizmus megvalósítása legfőbb célként lebegett -, sokszor elrettentőek a zöld mozgalmak avatatlan fülekben nem egyszer komoly áthallásokat keltő kívánalmai. Ebben a podcastban Köves Alexandra ezekről az áthallásokról beszélget Gagyi Ágnes szociológussal, a Göteborgi Egyetem kutatójával.

Azok a zöld irányzatok – így az ökológiai közgazdaságtan is –, amelyek radikális változásokat sürgetnek a világban a környezet megóvása és a társadalmi igazságosság megteremtése érdekében egyértelműen a mostani kapitalista világrend kritikáiból indulnak ki. Így aztán nem meglepő, hogy sokakban zsigeri ellenállást szül az, hogy néhány, a zöld mozgalmakban felmerülő téma kapcsán megjelennek áthallások az eddigi történelemben ismert egyetlen olyan nagyszabású projekttel, amely ennek a világrendnek a megdöntésére irányult. Gondolhatunk itt az újraelosztási törekvésekre; a felülről jövő rendszerszintű változások kikényszerítésére; fogyasztási korlátok bevezetésére; tulajdonjogi viszonyok átgondolására. Ugyanakkor érdemes szétszálazni, hogy mik azok, amik a XIX. századi elméletekben jelennek meg; mik azok, amik a kommunizmus egyáltalán nem tiszta formáját elérő államszocialista rendszerekben öltöttek testet; és végül mik azok, amik a mostani baloldali és zöld mozgalmakban hasonlóak vagy éppen eltérőek. Ebben az adásban Köves Alexandra Gagyi Ágnes szociológussal, a Göteborgi Egyetem kutatójával beszélget a zöld mozgalmak és a kommunizmus áthallásairól és különbségeiről.

Az ökológiai közgazdaságtan olyan tudományterület, amely nagyon erős politikai üzeneteket is hordoz. Azonban – mint a legtöbb ilyen irányzat – nehezen birkózik meg azzal, hogy az ideológiák és elméletek területéről politikai változásokat érjen el. Az ökopolitika egyébként eddig is – ritka kivételektől eltekintve – kívül esett a főáramú politizálás mezsgyéin. Így viszont hogyan lehet egyáltalán változást elérni? Erről beszélget Köves Alexandra Lányi András, filozófus, íróval.

Egyre többen lehetnek azok, akik a fenntarthatósággal vagy a zöld gondolatokkal szimpatizálnak, és akár még a változás irányaival vagy elveivel is egyetértenek. Legtöbbet hangoztatott kérdésük azonban az, hogy milyen irányból jöhet egyáltalán egy ilyen transzformáció és vajon ki fogja ezeket elindítani. A nagypolitika érdekeivel ellentétesek ezek a beavatkozások, az emberek pedig eszköztelennek érzik magukat abban, hogy az alulról történő kezdeményezések szélesebb körben indítsanak el változásokat. Akkor nincs is értelme az egyéni elköteleződésnek egy olyan ügyben, ahol komolyan meg kell haladni a jelenlegi rendszer beidegződéseit mind egyéni, mind kollektív szinten? Lányi András Ökopolitika című könyvében kicsit viccesen azt írja, hogy „Az ökológiai politikával tényleg nem az a baj, hogy ne lennének szövetségesei, hanem hogy nincsenek ellenségei. Ez egy kicsit kilátástalanná teszi a helyzetét.” Míg ez a szavak szintjén továbbra is elbizonytalaníthatja a változások iránt fogékony embereket, a beszélgetésből kiderül, hogy miért gondolkozhatunk mégis abban, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen. Ebben az adásban Köves Alexandra Lányi András, filozófussal, íróval, az ELTE egyetemi docensével az ökopolitikáról beszélget.

A szolidáris gazdaság a növekedés meghaladására építő alternatív gazdasági megközelítéseket – amelyeket az ökológiai közgazdaságtan elméletben propagál – ülteti át a konkrét gyakorlatba. Alulról jövő kezdeményezésként olyan politikai mozgalomnak tekinthető, amely teret ad a társadalmi és technológiai innovációknak úgy, hogy közben nem rejti véka alá, valódi célja a teljes rendszer átalakítása. Ebben az adásban Köves Alexandra a szociális gazdaság fogalmáról és példáiról beszélget Sidó Zoltánnal, a Fordulat szerkesztőjével.

A szolidáris gazdaság létrejöttében aktív szerepet betöltő egyének és közösségek célja, hogy olyan előremutató – a jelen gazdasági logikáját – meghaladó konkrét kezdeményezéseket hozzanak létre, amely túlmutat az ökológiai környezetünk kizsákmányolásán, miközben az emberek jóllétét, autonóm működését, és a kapcsolatok minőségét is elősegíti. Mindemellett kimondott célja az is, hogy megteremtse azt a függetlenséget, amely biztos hátteret nyújthat a szereplőknek a politikai mozgalmakban való részvételre is. Így míg egyrészt alulról kezdeményez, megteheti azt is, hogy a transzformációhoz szükséges szélesebb keretek kikényszerítésében részt vegyen. Fontos eleme egyrészt a közösségi tulajdon – amelynek az állami tulajdon csak egy szélsőséges megnyilvánulása -, másrészt pedig a döntéshozatal demokratizálása részvételen, bevonáson és deliberáción keresztül. Nem véletlen, hogy a jelenlegi fogalmainkon belül a szövetkezeti működés az egyik legelterjedtebb formája. De hogyan nem futnak bele a szolidáris gazdaság képviselői a közlegelők tragédiájába, és hogyan biztosítják, hogy a közösségi döntéshozatal ne parttalan vitákban, hanem működőképes döntéshozatali rendszerekben öltsön testet? Erről beszélget Köves Alexandra Sidó Zoltánnal, a Fordulat szerkesztőjével.

Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük?

Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük? Réz Anna erkölcsfilozófussal Gébert Judit beszélget.

Nem volt időd ebédet készíteni, ezért műanyag csomagolású szendvicset eszel és eldobható papírpohárból iszod a kávét? Tudod, hogy környezetkímélőbb lenne a vegetáriánus étrend, de nem tudtál ellentmondani a nagymamád húslevesének? És már érzed is a bűntudatot és a szégyent.

Ha valaki komolyan veszi a környezetkímélő életmódváltást, akkor óhatatlanul találkozni fog ehhez hasonló helyzetekkel. Réz Anna erkölcsfilozófus, ELTE oktatója a Mardos című könyvében (Európa Kiadó, 2022) közérthető, személyes stílusban ír a bűntudat és szégyen filozófiájáról. A Szerzővel Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról.

Hogyan beszéljünk az érzelmekről? Mi a szégyen és bűntudat közötti különbség? Mi a pszichológia szerepe ma a világ megértésében? Hogyan befolyásolja ez a klímaválsággal kapcsolatos hozzáállásunkat? Mi a világbűntudat? Ha nagyon összetett egy-egy cselekedetünk következménye, meddig tart a felelősségünk a cselekvésért? Erkölcsös-e a környezettudatos cselekvés, ha empátiából tesszük? Mi az a green-shaming? Miért szégyenítjük meg egymást, ha a másik nem eléggé környezettudatos? Egyes kutatások szerint a vegetáriánusok ítélkezőbbek mások felett, mint a nem vegetáriánusok. Miért lehet ez? Hasznunkra lehet-e a szégyen? Milyen egy akaratgyenge helyzet? Mi az ökológiai privilégium-bűntudat? Hasonlít-e ez a nemi, faji privilégium-bűntudathoz? Mi köze van ennek ahhoz, hogy mi az, amit megérdemlünk? Miért vásárol több édességet az, aki újrahasznosítható vászonszatyorral jár bevásárolni?

Radikális változásokhoz olyan emberekre lenne szükség, akik képesek az autonóm cselekvésre, a problémamegoldásra, a kritikai gondolkodásra. Ezeket azonban nem felnőttkorban sajátítjuk el. Az iskolákban közel ezeréves hagyományokon alapulva leginkább frontálisan töltjük a gyerekeink fejébe a tudást sokkal inkább a termelésre készítve fel őket, mint egy boldogságban eltöltött felnőtt létre. Lehetne ez másként? Erről beszélget Köves Alexandra Orosz Lajos pedagógussal, Magyarország tehetségnagykövetével.

Október hónapban a tudáshoz és az ismerethez való hozzáállásunk változásairól beszélgettünk, és leginkább az körvonalazódott, hogy egy társadalmilag igazságos és környezetileg fenntartható világ létrejöttéhez nagyon is el kell rugaszkodnunk a megtanult sémáktól, és attól, ahogyan az ismeretre vagy a tudásra tekintünk. A koronavírus még inkább rámutatott arra, amit már régóta sejtünk: a világ kezdi meghaladni a frontális, felülről meghatározott tárgystruktúrába épített, órarendekkel kötött közoktatási rendszereket. A mostani rendszerben viszont nem csak az történik meg nehezen, hogy változásokra nyitott, önálló problémamegoldásra képes, reziliens felnőttek alakíthassák saját és közös világukat, de még a boldog gyerek- és felnőttkor biztosítása is háttérbe szorul. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez változzon? Milyen alapvetéseket kellene megkérdőjeleznünk ahhoz, hogy az oktatás transzformációja létrejöhessen? És hogyan lehetne elérni, hogy a társadalmi fenntarthatóság érdekében ezek a lehetőségek ne kizárólag egy szűk réteg számára lehessenek elérhetők? Többek között ezekről a kérdésekről beszélget Köves Alexandra Orosz Lajos pedagógussal, festőművésszel, Ashoka-taggal, az NKE minőségügyi biztosával.

VUCA világban élünk. Az angol mozaikszó a kiszámíthatatlan, bizonytalan, összetett, nehezen értelmezhető jellemzőkre utal jelenünk valóságában. Ebben a valóságban pedig más tudásra, készségekre és képességekre van szükségünk, mint amiben eddig gondolkodtunk. Ahhoz, hogy a podcast sorozatból már ismert gondolati váltás a fenntarthatóság irányába elinduljon, komoly változások szükségesek a felsőoktatás területén is. De milyenekre? Köves Alexandra ebben az adásban erről beszélget Király Gábor szociológussal, a BGE tudományos főmunkatársával.

Egy fenntarthatósági átmenethez szükséges gondolati váltás feltételezi azt, hogy egyéni és kollektív szinten is képesek legyünk másként gondolkodni és cselekedni. Azonban a mostani felsőoktatás a szlogenek szintjén is a munkaerő-piacra termel, és nem fókuszál arra, hogy problémamegoldásra, kritikai gondolkodásra és autonóm cselekvésre képes fiatal felnőttek alakíthassák a jövőnket. Az adásban egy olyan gondolatkísérletet hallhatunk, ahol elképzeljük, hogy mi történne, ha az emberiség túlélése azon múlna, hogy néhány ember felül egy űrhajóra és egy új, ismeretlen bolygó felé veszi az irányt. Mit lenne érdemes tanulni? Hogyan nézne ki a képzés? Mire készítene fel a tanulási folyamat? A mostani felsőoktatásunknak három funkciója lenne: kvalifikáció (a tudások és ismeretek meglétének igazolása), szocializáció (azoknak a normáknak az elsajátítása, amely egy adott terület képviselőihez köt bennünket), és végül a szubjektifikáció (amely az adott egyén értékrendjének és világban betöltött szerepének kialakításához járul hozzá). De vajon ezeket a funkciókat most hogyan tölti be a felsőoktatás? És hogyan tölthetné be? Ezekről beszélget Köves Alexandra ebben az adásban Király Gábor szociológussal, a BGE tudományos főmunkatársával.

Bonyolult és makacs problémákra ügyetlen megoldásokat keresve sok társadalomtudós kilép a megszokott szerepéből, és már nem is próbálja fenntartani azt a látszatot, hogy kívülállóként ismeri meg és értelmezi a körülötte lévő valóságot. Ehelyett résztvevőjévé válik annak a valóságnak, amelyet tudományos szempontból ismerni akar, és különböző szerepei között zsonglőrködve járul hozzá egy társadalmi jelenség megértéséhez. Ők az akciókutatók. Ebben az adásban Köves Alexandra  az akciókutatás módszeréről beszélget Málovics Györggyel, a SZTE docensével.

A posztnormál tudományfelfogásban a tudomány már felvállaltan nem értéksemleges és nem objektív. Ezen felfogáson belül az akciókutatás egy olyan konkrét eszköz, amelyben a kutató az általa megismerni vágyott helyzet megértését úgy végzi, hogy annak a helyzetnek szerves részévé válik. Kilép a passzív és objektivitásra törekvő megfigyelő szerepből és aktív, adott esetben részben megoldó szerepbe kerül. Az adásban szereplő példában a kutatók úgy akarják megérteni a társadalmi fenntarthatóság gátjait, és kívánnak társadalmi változásokat elérni, hogy egy magyar város roma szegregátumainak lakóival hosszútávú közvetlen kapcsolatba kerülnek, és hol közösségfejlesztőként, hol lobbistaként, hol mentorként, hol barátként tárják fel a mindennapi problémákat. A feltárásnál azonban nem áll meg a kutatás. A helyi igényekre válaszolva szerveznek akciókat, amelyeket később a megvalósításnál is nyomon követnek, hogy aztán képesek legyenek ezeknek a beavatkozásoknak a hatását is felmérni. Mi kell azonban, hogy egy ilyen helyzetben is hiteles tudományos válaszokat adhassanak? Erről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Málovics Györggyel, a SZTE docensével.

A tudomány – főként a társadalomtudomány – értéksemleges és objektív kritériumai megdőlni látszanak egy olyan világban, ahol rendkívül bonyolult és bizonytalan helyzetekben kellene megbízható válaszokat találni. Amíg eddig a tudomány feladata az volt, hogy a kemény tényeket feltárja, a tudósok nyugodtan dolgozhattak saját tudományterületük elefántcsonttornyaiban. Ebben az adásban Köves Alexandra Málovics Györggyel, a SZTE docensével beszélget a legtöbb ökológiai közgazdász által is követett posztnormál tudományról.

„Az a tény, hogy képesek vagyunk bonyolult társadalmi és biofizikai rendszereket tisztán tudományos szempontból vizsgálni vezette el az emberiséget az intellektuális csúcs és társadalmi-ökológiai összeomlás jelenlegi egyvelegéhez…”- írja Silvio Funtowicz és Jerome Ravetz tudományfilozófusok, akik behozták a posztnormál tudomány fogalmát a tudományos párbeszédbe. Ez a tudományfelfogás arra válasz, hogy hogyan kezeljünk rendkívül bonyolult, bizonytalan, társadalmilag kulcsfontosságú és erősen értéktelített kérdéseket úgy, hogy meghaladjuk a normál tudomány objektivitásra és értéksemlegességre törekvő módszereit azáltal, hogy átlépjük a tudományterületek határait, bevonjuk a laikus bölcsességet és szakpolitikailag is releváns tudományos válaszokra törekszünk. A jelenlegi válsághelyzet is megmutatja, hogy kőkemény szakpolitikai beavatkozásokra van szükség egy olyan világban, ahol a kemény tudományos tények hiányoznak. Ráadásul „a makacs problémákhoz” ún. „ügyetlen megoldások kellenek”, ahol még egy tudóstól sem várható el, hogy megmondja, hogy ha erre elindulunk és ezt csináljuk, akkor az lesz belőle. Ezek a dilemmák elhiteltelenítik-e a tudományt és annak szereplőit, vagy a posztnormál tudományfelfogásban megtaláljuk az új szerepeket? Erről beszélget Köves Alexandra Málovics Györggyel, a SZTE docensével.

A filozófia minden – másként - gondolkodásunk alapja. A közgazdaságtan szereti feltüntetni magát olyan színben, hogy a természettudományhoz közeli módszerekkel szinte „természeti törvényekkel” írja le a társadalmi valóságunkat. Az a vélt értéksemlegesség pedig, amit ezáltal képvisel, eltárgyiasít olyan dolgokat, amelyek viszont nem függetleníthetik magukat az emberi akarattól. Ebben az adásban Köves Alexandra a tudományfilozófiáról beszélget Róna Péter közgazdásszal.

Senkit ne tántorítson el a podcast meghallgatásától, hogy a tudományfilozófia bonyolultnak hat első hallásra. Egy tudományág önmagáról alkotott képe és az, hogy hogyan kívánja megismerni a valóságot, erősen kihat azokra az eredményekre, amelyeket hitelesnek tart. Ez a podcast sorozat végig egy paradigmaváltás szükségességéről beszél. Arról, hogy nem gondolkodhatunk ugyanazokban a megszokott sémákban, ha az erős fenntarthatóság irányát komolyan akarjuk venni. 2018. december 12-én a London School of Economics kapujára kifüggesztették a közgazdasági gondolkodás reformációjának 33 pontját, amely szakítani akar a közgazdaságtan dogmáival. A közgazdaságtan matematizált modelljei a vizsgálata elvont tárgyává egyszerűsít olyan komplex társadalmi jelenségeket, amik mögött hús-vér emberek – egyáltalán nem törvényszerű – döntései és értékválasztásai állnak. A másként gondolkodás alapfeltétele lenne, hogy elfogadjuk, hogy a közgazdaságtan olyan értéktelített társadalomtudomány, amelynek az emberiség szolgálata a célja. A piac törvényeit nem lehet természeti – mindenre és mindenkire kiterjeszthető – törvényként kezelni, hiszen az intézményeink mindig, minden helyzetben egyéni sajátosságokkal bírnak, amiket figyelembe kellene venni. Többek között erről beszélget Köves Alexandra Róna Péter közgazdásszal.

Az építőipar anyag- és energiaigénye hatalmas. Míg sokat hallunk a zéróemissziós házakról, és több kisebb közösség is komoly energiákat fektet abba, hogy a helyben fellelhető, természetes és hagyományos technológiákat visszahozza az építőiparba, az erős fenntarthatóság felé még hosszúnak tűnik az út. Ebben az adásban Köves Alexandra az építőipar fenntarthatóságában rejlő lehetőségekről beszélget Barta Zsomborral, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület elnökével.

A Zöld Egyenlőség szeptemberben különböző iparágak fenntarthatóságáról és fenntarthatatlanságáról szól. Ebben az adásban az építőipar fenntarthatósága kerül terítékre, amely hatalmas anyag-, energia- és területigénye ellenére messze jár még attól, hogy hosszabb távon is képes legyen a felhasznált anyagokat a gazdaság körforgásában tartani. Ráadásul kevesen tudják, hogy az épített infrastruktúra területén Magyarország kiemelkedő helyen áll a világban, és mégis a leggyakrabban hangoztatott fejlesztési elképzelések továbbra is megkérdőjelezetlenül elsődleges prioritásként kezelik az infrastruktúrát. De miért engedélyezünk zöldmezős beruházásokat ahelyett, hogy a rozsdaövezeteinket rehabilitálnánk? Egyáltalán mik az építőipar zöldítésének lehetőségei? Lelkes közösségek elszigetelt kezdeményezései maradnak a természetes anyagok és hagyományos építészeti eljárások népszerűsítései az építészetben? És milyen társadalmi fenntarthatóságra vonatkozó aspektusai vannak ezeknek a kérdéseknek? A fenntarthatósági átmenetekben különösen problémásnak tűnhet, hogy azoknak, akiknek anyagi lehetőségeik vannak, élhetnek egészséges körülmények között, hatalmas, minden igényt kielégítő zéró-emissziós, „zöldre festett” házakban, míg a társadalom jelentős része lepusztult, befűthetetlen Kádár-kockákban vergődik. Ezekről beszélget Köves Alexandra Barta Zsomborral, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete elnökével.

A legfenntarthatóbb energia egyértelműen az, amelyikre nincs is szükség. Míg az iparágak teljesítményét abban szoktuk mérni, hogy mennyit tudnak megtermelni, az erős fenntarthatóság érdekében az energiaipar esetében érdemes lenne ennek a fordítottjára ösztönözni. De lehetséges-e az emberiség energiaéhségét visszafogni? A mindenképpen szükséges energiát hogyan tudjuk fenntarthatóan előállítani? Ürge-Vorsatz Diana klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával erről beszélget Köves Alexandra.

A különböző iparágak fenntarthatóságáról és fenntarthatatlanságáról szóló beszélgetések között az energiaipar megkerülhetetlen. Az ökológiai közgazdaságtan azt hangsúlyozza, hogy a gazdaságunk teljes áteresztőképességét kellene csökkenteni ahhoz, hogy beleférjünk a Föld eltartóképességébe. Ez viszont az energiaipar esetében azt jelenti, hogy nem csak az energia tisztaságáról kell beszélni, hanem arról is, hogy milyen módon lehetne befolyásolni, hogy már az energiaigény felmerülésének pillanatában elgondolkodjunk arról, hogy miért van szükségünk arra az energiára. Vannak-e egyáltalán olyan törekvések, amik erre irányulnak, vagy csak abban a reménykedik az emberiség, hogy megtalálja a legtisztább technológiát, amely környezetszennyezés nélkül kielégíti az energiaéhséget? Egyáltalán melyik a ma létező legtisztább energia és milyen kérdéseket vetnek fel a zöld energiák? Többek között megfordított tőzsdei logikáról, technológiai optimizmusról, problémaváltásról, energia önrendelkezésről és az energiatermelés különböző módjainak fenntarthatóságáról beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Ürge-Vorsatz Diana klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával.

Az iparágak fenntarthatóságának sorozatába egy ritkán reflektált iparág is bekerült: a sport. Nemcsak arról gondolkodunk keveset, hogy néhány évtized alatt milyen hatalmassá nőtt, de a sportokon belül is elenyészik azok száma, akik a fenntarthatóságot komoly szempontként kezelik. Pedig a sport szemléletformáló és közösségépítő szerepe akár az ügy érdekében is bevethető lehetne. Erről beszélget Köves Alexandra Szathmári Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával.

A kerékpározásról automatikusan a fenntarthatóság jut eszünkbe. Emberi erő hajtja, a sporthoz szükséges eszköz pedig elég tartósnak bizonyul. Nem is nagyon gondolunk arra, hogy a profi kerékpár versenyek esetében a karavánban legalább annyi gépjármű is halad a hegyi utakon, mint ahány bicikli. Ez is jól mutatja, hogy amíg a sportolás a téma nem is feltételezünk problémákat, azonban iparágként már megjelennek vagy megjelenhetnének a kérdőjelek. Ha a sport és a környezet viszonyáról beszélünk, akkor több olyan szempont is van, amiben a fenntarthatóság vizsgálható. Ilyen lehet a sportesemények vagy sportlétesítmények fenntarthatósága; a szurkolói magatartás; magának az adott sportnak környezetre gyakorolt hatása. Ugyanakkor sok társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos aspektusban – egészségmegőrzés, közösségépítés, szemléletformálás, társadalmi mobilitás - a sport kifejezetten jó közvetítő közeg is lehetne, amit érdemes lenne tudatosabban használni. Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Szathmári Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, az Eurosport szakkommentátorával.

Szeptemberben a Zöld Egyenlőség különböző iparágak fenntarthatóságát vagy épp fenntarthatatlanságát járja körbe úgy, hogy ne csak a problémafelvetés legyen világos, hanem a megoldások is kirajzolódjanak. Ebben az adásban Köves Alexandra Gyulai Iván ökológussal beszélget a fenntartható mezőgazdaságról és arról, hogy vajon képesek lennénk-e – a szokásos piaci kényszereket meghaladva – újra a természetre bízni azt, hogy hogyan termeljük meg az élelmiszereinket.

Ebben az adásban hiába hangzanak el olyan szakszavak, mint három oldalú szimbiózis, minőségi éhezés, vagy talajforgatásos gazdálkodás, bármilyen laikus számára egyértelművé válik, hogy mi az alapvető probléma a mezőgazdasággal. Azon túl, hogy az élelmezésünkért felelőssé tesszük az ipari mezőgazdaságot, egy sor olyan igény is felmerül, amely jelentősen túllép ezen: növényi alapú műanyagok gyártása vagy energianövények termesztése a fenntarthatóság jegyében. Ugyanakkor ez nem csak újabb földterületeket igényel, de a már művelésbe vont területeken sem vagyunk képesek a természet folyamatait érintetlenül a szolgálatunkba állítani, mert szinte kényszeresen avatkozunk bele abba is, ami egyébként nélkülünk is működhetne. Persze csak akkor, ha a gazdasági kényszerek megengednék nekünk. Gyulai Iván ökológussal, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnökével, az Intézet igazgatójával beszélget Köves Alexandra a fenntartható mezőgazdaság lehetséges irányairól, és arról, hogy mit is tehetnénk nem csak a környezetünk, de saját egészségünk érdekében is.

Ha a szükségleteinket egyre kevesebb erőforrás bevonásával akarjuk megoldani, akkor felmerül a kérdés, hogy pontosan mi is az, ami saját tulajdonként segíti az életünket, és mi az, amit másokkal megosztva is használni tudunk. Ebben az adásban Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával beszélget Köves Alexandra a megosztáson alapuló gazdasági megközelítésekről.

Jelentősen terjed az a fenntarthatósági elképzelés, hogy egy szükségletet tulajdonlás helyett hozzáféréssel oldjunk meg. Ezt sokszor megosztáson alapuló gazdaságnak szoktuk hívni. Ez azonban többféle irányt is vehet: szállodák építése helyett lakásokban szállunk meg egy idegen környezetben; saját autó helyett valaki mással együtt utazunk vagy beülünk egy erre a célra szánt autóba; a mosáshoz lemegyünk az alagsorba; a fúrógépet pedig nem vesszük meg, hanem egyszerűen kölcsönözzük valahonnan. Ahhoz viszont, hogy ez működni tudjon, néhány alapfeltételre szükség van: legyen elég kicsi a művelet „tranzakciós költsége”; vigyázzunk a használat során a tárgyakra úgy, ahogyan azt a sajátunkkal tennénk; a megosztással kapcsolatos haszon ne koncentrálódjon és tudjuk elengedni a tulajdonlással járó szimbólumokat. Két olyan szolgáltatás, amelyről mindenkinek a megosztáson alapuló gazdaság jut az eszébe, az Airbnb vagy az Über – az ökológiai közgazdászok nagyrésze szemében – erősen félresiklott próbálkozásnak tűnik a társadalmi és környezeti igazságosság tekintetében. Van-e mégis létjogosultsága? A megosztáson alapuló gazdaságról beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.

Mire jut két közgazdász, amikor arra keresi a választ, hogy befolyásolja-e a gazdasági berendezkedésünk azt, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket? Más gyermeknevelési stílust választanak azok, akik egyenlőbb és akik egyenlőtlenebb társadalmi körülményekre készítik fel a gyerekeiket? És hogyan idomul ehhez az oktatáspolitika?
Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy egy olyan korban, amikor a környezeti eltartóképességen belül kellene megoldanunk mindenki számára a jó élet lehetőségét, az elosztás kérdése abszolút központi szerepet tölt be, és ezért kötelességünk törekedni arra, hogy a gazdaságot olyan pályára állíthassuk, ahol az egyenlőtlenségek mértéke jelentősen csökken. Eddig sok mindenről beszélgettünk ebben a podcast sorozatban, amely érintette az egyenlőtlenség hatásait, de Matthias Doepke és Fabrizio Zilibotti által írt Szeretet, pénz, gyermeknevelés könyv azt is érdekesen részletezi, hogy hogyan függ össze a gyereknevelési stílusok megválasztása a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Közgazdasági szempontból a szülő, aki azt mérlegeli, hogy beavatkozzon vagy ne avatkozzon be a gyereke életébe valójában azt mérlegeli, hogy a jelen élvezetei hogyan befolyásolják a jövő kilátásait. Így aztán egy erősen egyenlőtlen társadalomban mindent megtesznek a szülők, hogy valamivel jobb esélyekkel induljanak a gyerekeik a többiekhez képest, és emiatt inkább veszik rá őket arra, hogy a gyerekkor élvezete helyett olyan készségeket fejlesszenek, amiket vélhetően majd értékel a társadalom. Nem véletlen, hogy az engedékeny nevelés leginkább Skandináviára jellemző, ahol a legegyenlőbbek a társadalmak. Így viszont a „jó élet” feladására már korán ránevel a rendszer. A könyvről Köves Alexandra Felcsuti Péter ismert pénzügyi szakemberrel beszélget, aki a könyv fordítója.

Röpködnek körülöttünk az új fenntarthatósági irányzatok: körforgásos gazdaság, szolgáltatói gazdaság, ipari ökológia. Nehéz kiigazodni azon, hogy ezek mikor és milyen körülmények között vezetnek valódi, erős fenntarthatósághoz. Miről is szólnak ezek a fogalmak és hogyan mutatnak a fenntarthatóság irányába? Erről beszélget Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával Köves Alexandra.

A körforgásos gazdaság fogalma egyre többször bukkan fel a fenntarthatósággal kapcsolatban mind a tudományos szakirodalom, mind a szakpolitikai elképzelések, mind a felelős vállalati irányítás diskurzusaiban. Sokan csak az újrahasznosítás egy divatosabb megfogalmazását látják benne, holott sokkal több van benne, minthogy a vállalat egyszerűen megoldja a termékében meglévő nyersanyag újrafeldolgozását. A „bölcsőtől a bölcsőig” elképzelés érinti a termék élettartamát és használhatóságát éppúgy, mint az alapanyagok körforgását. Azonban az entrópia növelésének elkerülése érdekében nem mindegy az sem, hogy mi és miért forog ebben a körben. A szolgáltatói gazdaság ugyanakkor egy olyan „ügyközpontú” vagy „megoldásközpontú” megközelítés, amikor nem egy termék gyártására összpontosít egy cég, hanem egy társadalmi problémára, szükségletre szállít megoldást. Ehhez viszont át kell értelmeznünk például a szükségleteinket: nem mosógépre van szükségünk, hanem tiszta ruhára; nem villanykörtére, hanem fényre; nem gyógyszerre, hanem egészségre. Ebben az adásban ezekről a fogalmakról beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.

Herman Daly, az ökológiai közgazdaságtan egyik szellemi atyja azt mondja, hogy „A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.” Mi történik, ha egy cégtulajdonos úgy dönt, hogy neki már van elég, és sokkal inkább egy felelős vállalatot szeretne, mint egy növekedőt? Lesokkolja a kollégáit. És utána? Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával, a Valóban Felelős Vállalat könyv szerzőjével beszélget Köves Alexandra.

Amikor valaki egy bonyolult témában leegyszerűsített listákkal találkozik, jogosan lehet szkeptikus. Nehéz is öt alapelvben összefoglalni azt, hogy mi különböztet meg egy vállalatot egy Valóban Felelős Vállalattól. Mégis – hiába nem teljes, vagy vitatható egy-egy pontja – egy ilyen lista elindíthatja a gondolkodást a megoldás irányába. Egyre több cégtulajdonos, cégvezető és munkavállaló szembesül azzal, hogy a profit maximalizálása és a vállalat pénzügyi stabilitása már nem elégíti ki, a fejlődés egy más értelmezését is szívesen bevinné a működésbe. Azonban még egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez milyen irány lehet, és azt hogyan tudja kommunikálni a külső és belső érintettek felé. A Valóban Felelős Vállalat öt alapelve érinti a térbeliséget, az elosztást, az ökonomizmus meghaladását, az ideális méret egyensúlyát, és persze azt, hogy a termék legyen abban a 20(!) százalékban, aminek helye van egy fenntartható világban. Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, aki a 25 éves KÖVET Egyesület berkein belül már jó néhány ilyen vezetővel találkozott.

A zöld átmenetben – vagy annak hiányában - úgy tűnik, hogy mindenki a másikra mutogat: az egyének a cégektől várják a fenntarthatóságot, a cégek pedig az egyéni fogyasztók igényeire hivatkoznak. Júliusban az egyéni fogyasztásról szóltak az adások, augusztusban pedig a vállalati felelősség kerül terítékre, amikor Tóth Gergely, a Kaposvári Egyetem tanára és a KÖVET Egyesület elnöke beszélget Köves Alexandrával.

Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy a gazdaság és annak szereplői szorosan beágyazódnak a társadalomba és az ökológiai környezetbe, így nem tekinthetik magukat ezektől a rendszerektől független szereplőnek. Azonban a piaci-liberális érvelésben egy vállalatot a piac szereplőjeként önmagában kell értelmezni, és bízni abban, hogy a piac és az önérdekkövetés összhangba kerül a környezeti és társadalmi érdekekkel. Ennek a folyamatnak gyenge jeleként értelmezhetjük a társadalmi felelősségvállalás (CSR) burjánzó lózungjait. De vajon ezek már helyes irányba mutatnak, vagy a szakirodalomban egyszerűen csak „greenwashing”, azaz fenntarthatatlan folyamatok zöldre festéseként értelmezhetjük őket? A piaci megközelítést szimbolikusan mutatja meg a „korlátolt felelősségű társaság” kifejezés is, ahol ez a korlátoltság azt is jelenti, hogy egy vezető mások erőforrásaival sáfárkodik úgy, hogy annak felelőssége vagy épp felelőtlensége nem veszélyezteti a sajátját. Meghaladható-e ez a gondolkodás? Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.